Kovászna fürdőváros, Orbaiszék egykori székhelye. Átlagos tengerszint feletti magassága 550-640 m. A Kárpát-könyöki (belső) medencesor délkeleti peremén, a Felső-Háromszéki medence déli sarkában terül el. Közúton a megyeközpont Sepsiszentgyörgytől 35, Kézdivásárhelytől 20, Brassótól 60, míg Bukaresttől 250 km távolság választja el.
A település valaha két különálló egységet alkotott, Kovásznát és Vajnafalvát, de már a XVI. században is egyetlen közigazgatási egységként szerepel. Fekvése egészen különleges, ha arra gondolunk, hogy délről, keletről és északról hegyek veszik körül, és csak nyugati irányban nyitott a Háromszéki-medencére. A XIX. század neves geológusa, Hankó Vilmos így dicséri Kovászna fekvését: „Gyönyörű vidék, az alföld nyílt derűjével és a hegység fenséges összhangjával.
A havasok közé mélyen felnyúló völgyből a Kovászna vize törtet le hangos csattogással. A tiszta vizű patak a községet hosszában kétfelé szeli.” A város ilyetén való fekvése mindjárt megmagyarázza azt is, hogy a területén elszórtan kerültek elő leletek egészen a neolitikumig (újkőkorszakig) visszamenőleg (szóbeli információ dr. Székely Zoltántól, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatójától).A település nevének magyarázatára többféle elmélet is született. Vannak, amelyek a legendák világát idézik, míg mások nyelvészeti szempontból keresik a magyarázatot. Volt olyan vélemény, hogy Kovászna a hindi nyelvben Kova-Asna formában varjúszállást jelent. A legnagyobb valószínűsége azonban az ószláv eredetnek van, ugyanis ezen a nyelven a “kvasna” savanyút jelent, ami utalás lehet Kovászna savanyú (szénsavas) vizeire. Egyébként Háromszéken nem ritka a szláv eredetű településnév: Lisznyó, Borosnyó, Doboly, Papolc, Csernáton, Polyán és még sok más mind azt igazolják, hogy a székelyek idetelepülése előtt itt szlávok éltek.
Kovásznának és környékének lakottsága több évezredre tehető. A már említett szórványos újkőkori és bronzkori leletek mellett jelentős a Miske-hegy meredek csúcsán (935 m) található várrom (keresse fel Tündér Ilona várát! – link: uti2). Itt sok kincskereső hullatta verejtékét, de eredménytelenül, Tündér Ilona “mérhetetlen kincse” rejtve maradt. Régészek is megpróbálták vallomásra bírni a romokat, de kevés eredménnyel. Találtak cserépedény töredékeket, lándzsahegyet és más apróbb tárgyat. Méretét és elhelyezkedését tekintve megállapítható, hogy stratégiai jelentősége nem lehetett, de minden bizonnyal egy szem volt a háromszéki ősvárak láncolatában, amelyeknek egymásra rálátásuk volt és veszély esetén jelzőtüzekkel, füsttel riasztották egymást.
1942-ben, nem messze a vártól Ferenczi István kolozsvári régész ásatásai közben feltártak egy szerény római kori épületet is, melynek építése a Kr. u. II. század közepére tehető. Ez az építmény Dacia római megszállásának kiterjedése szempontjából fontos.
A vár mindig rejtélyes hely volt, mondák, legendák övezték. Az egyik ilyen monda szerint Miske várát Bálványos várával egy aranyhíd kötötte össze, amelyen Tündér Ilona átsétált az egyik várból a másikba. Ennek a mondának a lehetséges alapját az képezhette, hogy a Bálványos – Hatolyka – Petőfalva - Kovászna mentén egy geológiai törésvonal van, amely széndioxid kigőzölgéseivel és borvizeivel valóban egy “hidat” képez Bálványos és Kovászna között. A nép fantáziája pedig határtalan.
Hosszú évszázadokon keresztül az írásos történelmi források hallgatnak Kovásznáról. Azt remélhetnők, hogy az 1332-1337 között készült pápai tizedjegyzékek csak elárulnak valamit a városról. De nem, nemcsak Kovászna hiányzik a jegyzékből, hanem az egész Orbaiszék, pedig ebben az időben a székelyeknek már itt kellett lakniuk. Csak arra gondolhatunk, hogy a jegyzék elveszett, vagy valami különleges egyházi oka van annak, hogy Orbaiszékből egyetlen település neve sem ismert. Ezt igazolja az a tény, hogy 144 év múltán az orbai székelyek ősi jogaikra hivatkoznak az erdélyi püspöknél.
További 200 évnek kell eltelnie, hogy végre Kovászna neve is megjelenjen az első írott forrásban, 1548-ban, Kowazna formában.
A későbbi Kovászna már a XVI. században magába olvasztotta a nagy Vajna-nemzetség nevét viselő Vajnafalvát. A név ma is él, mint a város keleti része. A település nagyságrendjéről az első információnk 1567-ből származik, amikor János Zsigmond fejedelem lustrájában (összeírás) 61 kapuval szerepel. Ez körülbelül 300-350 lelket jelent. Ennél a mai szemmel kicsinek tűnő lélekszámnál meg kell jegyeznünk, hogy ebben az időben Uzon (68), Alsócsernáton (68), Sepsiszentgyörgy (63) és Illyefalva (62) után Kovászna a 61 kapujával az ötödik helyet foglalta el a 96 háromszéki település sorában.
Ennek ellenére Kovásznának nem sikerült városi rangot szerezni, mint Sepsiszentgyörgynek (1427), Kézdivásárhelynek (1427), Illyefalvának vagy Berecknek. Társadalmi, gazdasági helyzete nem különbözött a hozzá hasonló nagyságrendű gelencei, zágoni vagy zabolai berendezkedéstől. S hogy mégis idővel Orbaiszék vezető községe (1876-tól járási központ, szolgabírósággal, járásbírósággal, adóhivatallal és telekkönyvvel) lett, az gyors fejlődésével és központi fekvésével hozható összefüggésbe. Demográfiai szaporulata egészen látványos.
Az 1567-es 61 kapuszám alig 35 év alatt, 1602-ben eléri a 76-ot és rá 12 évre a hihetetlennek tűnő 207-et. Ez a szám 1703-ban visszaesik 191-re, majd 1721-ben 170-re. A nagymértékű csökkenése a portáknak (37) a kuruc-labanc harcoknak, az elvándorlásnak, és az azidőtájt pusztító éhínségnek és járványoknak tudható be.
A XIX. század elején elkezdődik egy újabb látványos szaporulat. 1842-ben már 2000; 1850-ben 3110; 1869-ben 3515; 1880-ban 3628, majd az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó 1910-es népszámlálása, 1880-hoz képest egy 1803 fős szaporulatot mutatott ki, vagyis 5431 ember lakta ekkor a várost. Ez azt jelenti, hogy szűk 70 év alatt 3431 személlyel nőtt Kovászna népessége.
Az első világháború után a veszteségek ellenére is, 1930-ban 5630-an lakják a községet. Ez a szám az 1941-es népszámláláson eléri a 6276-ot; 1956-ban a 7290-et; 1966-ban a 7304-et; 1968-ban a 9702-t; 1985-ben a 11637-et; 1992-ben a 12476-ot, de a rendszerváltás után visszaesik 11252-re. Közülük 3590 román nemzetiségű.
A székelyföldi társadalmi struktúra leképeződése figyelhető meg Kovászna életében is. A kezdetek egyenlő társadalmát a XV. században kezdi felváltani a székely rendiség. Kialakul a főemberek (primores), lófők (primipili) és gyalogszékelyek (pedites) katonai társadalmi rendje. Ugyanez nyomon követhető Kovászna társadalmában is, a különböző időpontokban készült lustrák (katonai összeírás) alapján.
Kezdetben a szabad székelyek túlnyomó többségben voltak.
1614-ben Bethlen Gábor lustráján a 207 összeírt személyből nemes csupán 8, 128 szabadszékely, 51 jobbágy, 19 zsellér és 1 jövevény volt. 1703-ban a nemesek száma közel megduplázódik, 15-öt írnak össze, 117 lófőt és gyalogost, 38 jobbágyot, 8 telkes zsellért és 13 földnélküli zsellért találnak a számláló biztosok. Az 1721-es összeírás alkalmával a következőképpen oszlik meg a lakosság: 170 családból 25 nemes, számuk ismét emelkedik, 75 szabad székely az előző 117-hez képest, 49 jobbágy, 13 zsellér és 8 egyéb ember.
Az 1602-ben történt Básta-féle összeírásban a következő, általában Kovásznára jellemző családok fordulnak elő: nemesek: Asszu, Miháczi, Balog; lófők: Csutak, Fazekas, Vajna, Tusán; szabadosok: Nagy Tot, Fazekas, Cseze, Csutak, Erdős, Csala, Bog, Kupán, Tusán, Gál, Barta, Vén, Csúz, Vajna, Molnár, Becsek, Pap, Bálint, Elekes.
Az 1713-as összeírás szerint: Nemesek: Gábor Deák, Mihály Deák, István Deák, Pál Deák, Bacsó, Baltazár, Kozma, Ugron, Cseh, Kun, Mátyás, Bogdán, Katona, Keresztes, Balog, Bálint, Vajna, Pócsa, Gáspár, Serester. Lófők: Erdős, Deme, Vajna, Butyka, Szabó, Gecző, Kis, Becsek, Forró, Vén, Kóra, Balogh,Gocz, Csutak, Deák, Csabai, Bedő, Fazekas, Pál, Albu, Császár, Kövér, Beke, Magyari, Csoma, Molnár. Gyalogosok: Osvát, Tót.
Több ilyen összeírást is ismerünk a XVI.-XVII. századból, de mindeniknél ugyanaz a tendencia figyelhető meg, vagyis a nemesek számának növekedése és a szabad székelyek, főleg gyalogosok jobbágysorba süllyedése. 1764-ben Mária Terézia rendeletére nagyon tragikus körülmények között – lásd a madéfalvi véres eseményeket – létrehozták a székely határőrezredeket. Ez végképp megnyomorította a székelység életét, így községünkben is. A kovásznai katonaköteles férfiak a Zabolán székelő 8. gyalogszázadhoz tartoztak. Egymást érték a hatalmukkal visszaélő katonai hatóságok, tisztek és a polgári lakosság közötti konfliktusok.
Ilyen volt többek között a Szotyori főhadnagy zsarnokoskodása, aki nem tisztelve sem rendtartást, sem társadalmi rangot, a legdurvább visszaélésekre vetemedett. Végül, hogy a kedélyek csituljanak, 1806-ban egy katonai-civil bizottság kivizsgálta az ügyet és a zsarnokoskodó Szotyorit kérdőre vonta.
A határőrség katonai intézménye egyre tarthatatlanabbá vált. Az ellentét mindinkább elmélyült a polgári és katonai igazgatás között. A kovásznai származású Butyka Tamás nyugalmazott kapitány a határőrkatonák nevében 1846-ban egy igen haladó szellemű katonai reformjavaslattal fordult Erdély kormányzójához és katonai parancsnokához. Sajnos a javaslatból nem valósult meg semmi.
Kovásznán a székelyeken kívül, elsősorban Vajnafalván románok is élnek. 1699-ben 20 családot írtak össze. Orbán Balázs szerint a XIX. században számuk 100 körülire tehető. Földműveléssel nem foglalkoztak, mert nem volt birtokuk, főleg juhászatból, szövés-fonásból, kereskedésből éltek. Kitűnő posztókat, szőtteseket készítettek, de ami ennél is kiválóbb volt: az utolérhetetlen minőségű füstöltsajt és bőrtúró. Ma már ennek nyomait sem lehet megtalálni.
Felekezeti szempontból görög-keleti (ortodox) vallásúak, de van egy pár tucat görög-katolikus is. Náluk még létezik – igaz, kis számban – az óhitű ortodoxia is. Régi templomuk 1794-ben épült, és műemlék jellegű. Sajnos, akárcsak a kovásznai székelyek, ők is rég levetették a népviseletet, pedig Orbán Balázs szerint – aki még látta – igen gazdagon hímzett és színpompás volt. Népi hagyományaikból –ugyancsak Orbán Balázs leírása alapján – felújították a “juhászlakodalmat”, amelyet Szent Illés napján tartanak (július 20.). A 2002-es népszámlálási adatok szerint 3590 román él Kovásznán.
Kovászna lakossága az 1848-49-es forradalom háromszéki harcaiból is derekasan kivette a részét. Már a megmozdulások kezdete előtt egy 88 személyből álló nemzetőrséget állítottak fel, később a különböző csatatereken 23-an haltak hősi halált. A szabadságharc eltiprása után a katonai diktatúra (Bach korszak) és a neoabszolutizmus idején Kovászna lakossága is talán története legsúlyosabb, legsötétebb korszakát élte át. Az 1860-as években enyhülni látszott a rettentő nyomás, aminek eredményei a község társadalmi-gazdasági életében is tetten érhetők.
|
2008. márciusában 2 hétig Erdélyben, Kovásznán jártunk, ahol megismerkedtünk a várossal, megnéztük a város gyógyvizes és egyéb lehetőségeit. Látogatást tettünk a Tündérvölgyi szívkórházban is. Találkoztunk emberekkel akik meséltek a város és a környék adta turisztikai lehetőségekről a gyógyturizmus fellendítésére tett fejlesztésekről.
Ha szerencsénk lesz, akkor láthatjuk a kitörést!
